2011. szeptember 24., szombat

Eldorádó Rock-Péntek

A fenti név alatt adott koncertet nemrégiben (röpke két hete) két helyi zenekar, az Alvás Zavar és a Free Hat. Nincs sok időm illetve kedvem hosszú bevezetőt írni, valamint gyanús, hogy senki se olvassa el amit idevetek, úgyhogy mindegy is. A képek elkészüléséhez feltétlenül szükséges plusz felszerelésért (rendszervaku, 50 mm-s objektív) köszönet illeti a Móra Ferenc Gimnázium média szakkörét, illetve annak vezetőjét: Szolnoky Tamás tanár urat.
Következzék a képanyag, ábécé sorrendben - tehát elsőként az Alvás Zavar:








Egy kis üdítő újításként következzen a Free Hat akiknek a kezdésére kezdtem bemelegedni és egyre kevesebb lett a bemozdult kép:










Ha minden jól megy a közeljövőben még jelentkezek, mert egy másik Free Hat koncert kapcsán akad még képanyag a tarsolyomban. Bár nem vagyok teljesen biztos a dolog sikerességében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése