2011. július 31., vasárnap

Free Hat Unplugged

A régebbi bejegyzéseimben már lencsevégre kapott Free Hat együttes egy rendhagyó fellépésén voltam jelen múlt csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtár "Hattyú-kert" név alatt futó helységében.
Az "Unplugged" azaz "Be-nem-dugott" koncertként meghirdetett esemény több okból kifolyólag is megérdemli a "rendhagyó" jelzőt.
Egyrészt, hogy viszonylag hűek maradjanak az "unplugged-sághoz" egy híjján minden előadott daluk akusztikus gitáron szólalt meg. (Igaz, annak az elektroakusztikus fajtájából - de ezt elnézzük nekik).
Másrészt - nyilvánvalóan, ha Unplugged - a basszusgitárosuk nem volt jelen (nem is tudott sajnos, részben ezért is lett az ami) valamint szólógitárosuknak is egyéb teendői miatt hiányát szenvedték.
Ennek ellenére mégsem csak két ember húzta el az érdeklődők nótáját, ugyanis ez volt első fellépésük az új énekesükkel, Makra Gergellyel - akinek személyében a "négy rasztabuzi" ezennel ötössé avandzsált (bár ez a képeken nem látható). Eddigi énekesük, Mészáros Armand továbbra is marad basszerosként, illetve úgy tudom számíthatunk rá néha a vokálban is.
Félegyháza lakossága úgy néz ki fogékony a srácok muzsikájára, mert szép számban akadtak érdeklődők.
Következő koncertjük Szeptember 2.-án lesz a Rocktár néven ismert élőzenei bázisban.














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése