2011. július 31., vasárnap

Free Hat Unplugged

A régebbi bejegyzéseimben már lencsevégre kapott Free Hat együttes egy rendhagyó fellépésén voltam jelen múlt csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtár "Hattyú-kert" név alatt futó helységében.
Az "Unplugged" azaz "Be-nem-dugott" koncertként meghirdetett esemény több okból kifolyólag is megérdemli a "rendhagyó" jelzőt.
Egyrészt, hogy viszonylag hűek maradjanak az "unplugged-sághoz" egy híjján minden előadott daluk akusztikus gitáron szólalt meg. (Igaz, annak az elektroakusztikus fajtájából - de ezt elnézzük nekik).
Másrészt - nyilvánvalóan, ha Unplugged - a basszusgitárosuk nem volt jelen (nem is tudott sajnos, részben ezért is lett az ami) valamint szólógitárosuknak is egyéb teendői miatt hiányát szenvedték.
Ennek ellenére mégsem csak két ember húzta el az érdeklődők nótáját, ugyanis ez volt első fellépésük az új énekesükkel, Makra Gergellyel - akinek személyében a "négy rasztabuzi" ezennel ötössé avandzsált (bár ez a képeken nem látható). Eddigi énekesük, Mészáros Armand továbbra is marad basszerosként, illetve úgy tudom számíthatunk rá néha a vokálban is.
Félegyháza lakossága úgy néz ki fogékony a srácok muzsikájára, mert szép számban akadtak érdeklődők.
Következő koncertjük Szeptember 2.-án lesz a Rocktár néven ismert élőzenei bázisban.














2011. július 9., szombat

Szegedi Fotóstúra

Horváth László barátom jött fel a megközelítőleg szakkör-szintű fotóstúra ötletével.
Célpontunkul a napfényben úszó Szeged városát jelölte ki, és bár a kezdeti lelkesedés alábbhagyásának - illetve a társaság egyéb más programjainak - következtében létszámunk hatra redukálódott, én voltam oly szerencsés, hogy részt tudtam venni ebben.
A résztvevők névsorán a már előző bejegyzésben említett Gajdics Dávid , valamint szakkörünk vezetője: Szolnoky Tamás tanár úr is szerepelt.
Az eszmei szerző, Laci igyekezett minket az épületfotózás és a vonaljátékok felé orientálni - magam részéről ezt, bár tanulságosnak és abszolút értékesnek tartom, nem tört rám semmilyen érzés - ami arra ösztökélne: mostantól rajongással forduljak ezen témák felé.
Az utolsó kép már itthon, Félegyházán készült - egy másik esemény kapcsán, mégis úgy érzem illik a sorozatba.
Jöjjenek hát a közel egész napos túra alatt született képeim:

















2011. július 7., csütörtök

Timelapsek

Az elmúlt hónapok során két time-lapse elkészítésében is segédkeztem (önnálló projekten még nem gondolkoztam) úgyhogy most egy kis türelemnövelő gyanánt megosztani szándékozom őket.
A hétvégén ígérem jelentkezek képekkel is.

Az első, egyben "fiatalabbik" darab a Miénk itt a tér, szabadtéri rendezvénysorozat kapcsán készült (csakúgy mint a nemsokára következő második is) és egy "Akciófestésnek" nevezett zenés produkció volt.

Akciófestés @ Miénk Itt A Tér 2011 (Timelapse) from Dávid Gajdics on Vimeo.



Másodikként, egy - a Miénk itt a tér werk-munkálataihoz kapcsolódó timelapse.

Miénk itt a tér 2011 from Miklya "Fatilla" Attila on Vimeo.



Továbbá, ízelítőül a fotóstúráról ajánlom még nektek Gajdics Dávid Iphone-al készített félig-timelapse, félig "hagyományos" mozgóképekből álló videóját:

Szegedi Fotóstúra (iPhone 4 klip) from Dávid Gajdics on Vimeo.



A viszonthallásra!