Nem is olyan régen, ha emlékezetem nem csal most november 18-án, egy pénteki napon tartotta meg a kiskunfélegyházi Platán Általános Iskola szülő-pedagógus bálját, ahova ezúttal én is hivatalos voltam (no-persze nem mint szülő:).
Az aznapi képanyagból válogattam össze ezt a bejegyzést. Fellépett az intézmény egyik végzős diákja, a Fire Friends tűz- és fényzsonglőr csapat és egy versenytáncos pár. A továbbiakban zömmel "hármójuk" lesz látható, direkt megkavart sorrendben - ami lehet, hogy csak katartikussá teszi majd az egészet, előfordulhat - hogy elgondolkoztatóbbá is teszi.
2011. november 27., vasárnap
2011. november 6., vasárnap
Zanzibár @ Rocktár
November 4-én, egy pénteki napon kaptam felkérést a Free Hat-es srácoktól, hogy aznapi Rocktáras koncertjükön kattintgassak párat és ha már így adódott a többi fellépőt is szemügyre vettem. Jegyem történetesen volt az eseményre, bár nem magamnak vettem első körben de a tulajdonosa mégse ért rá - így bejutásomat megoldván felszerelés után néztem, aminek voltak hátulütői: hisz azelőtt szó se volt róla, hogy nekem vakura lesz szükségem, valamint a saját 18-55 mm-s objektívem se volt épp nálam - estére meg már mindre szükségem volt.
Úgyhogy röpke egy órás szervezés és több zsákutca vargabetűs kanyarokkal történő kikerülése után: Szolnoky Tamás tanár úr, Horváth László, Schmidt Réka és Gajdics Dávid közreműködésével beszereztem a technikai hátteret biztosító kütyüket. Utólag is köszönöm mindannyiójuknak.
Fellépésük kronológiai sorrendje szerint következzen a három együttes:
Elsőként az Alvás Zavar, kiknek hivatalos basszusgitárosuk - Patkós Marcell nem tudott jelen lenni, így a szintén félegyházi együttes - a Play Beck basszerosa: Iványi Máté volt a beugró.
Másodízben a már sokszor említett Free Hat és végül de koránt sem utolsó sorban az est fő előadója a közel 12 éves, országosan ismert Zanzibár együttes.
Innentől már a Free Hat-ről van "szó":
Valamint amire már minden bizonnyal vár a kedves Olvasó (amennyiben nem unta még el magát) : A Zanzibár együttesről következik pár kép afféle "zárszóként".

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)