Megint lemaradásban vagyok posztokkal, de újfent csak annyit fűzök hozzá: "Majd igyekszem..."
A következő sorozat három helyszín képanyagából szégyentelenedett össze: Egy lakótelepi séta éjszaka, Móra Ferenc Gimnázium Biennálé kiállítás-megnyitó, és egy kis kirándulásféle édesapámmal (ez utóbbi időpontilag egy napra esett a lakótelepivel).
A mennyiség újfent fordítottan arányos a minőséggel, de ez van:
A megnyitó-ünnepség látványosságaiért a Gimnázium mozgásszínháza és természetesen a rajz szakkör vállalta a felelősséget. A színházasok egy kétszemélyes produkció keretén belül mutatták be az álomvilág kettősségét, a rajz-szakkörösök pedig mindenféle vidám aprósággal hoztak színfoltokat a kiállítás dekorációjába.
A kellékek felkeltették a fiatalabb látogatók figyelmét is :)
A továbbiakban néhány sablonos éjszakai kép:
Meg még pár ilyen is:
Zárákép(p) meg ez, amivel hiába szenvedtem a már szinte teljesen lement nap mellett, pedig nagyon jó téma lett volna...