2010. április 24., szombat

Egy Halas Délután

Régen nem jelentkeztem már, ami sajnos abból következik, hogy tényleg nem volt valami sok lehetőségem mostanság. Egy hetet betegeskedtem, így azalatt értelemszerűen nem készült semmi érdemleges, illetve valahogy minden téma elkerült. De egy kis családi összeesküvéssel ez is megoldódott, és szüleimmel valamint bátyámmal együtt ezen a szombati délutánon a Kiskunhalasi Ezüst-tavon horgásztunk. Emlékezetes volt, összesen 7 halat zsákmányoltunk, melyek közül 6 ponty volt, egy fekete bárányka pedig kárász. Vagy a képek nem sikerültek olyan jól, vagy egyre jobban válogatok, ugyanis most egész erősen meg sikerült szórni az anyagot :)

Zümi-Zümi:


"Szomszédok":


A horgászember gyakran piszkos munkára kényszerül:
Mégis, egy sikeres fárasztás élménye feledteti a nehézségeket:
A tündöklő égbolt alatt...
...padok egész sora húzódott a partvonalon:
a fűben megbújva érdekes dolgokat vehetünk észre:
És zárásképp egy madárka a kerítésen:

2010. április 13., kedd

A Néma megfigyelő




A fenti nevet ruháztam eme állatkára, kinek megfigyelése igencsak fontos szerepet játszik a Pályázattal kapcsolatos tevékenységemben. (legalábbis perpillanat:)
Szerintem illik is rá az elnevezés, ugyanis messzemenőkig nyugodt jószágról van szó.
Ha nagyanyám és keresztanyám nem jönnek át szólni, hogy van egy madarunk, akkor nyilván észre se vettem volna, hisz felfelé ritkán tekingetek, főleg nem a 3-4 méter magas fűzfa tetejére. Továbbá még bizonyíték, hogy édesanyám érkezésére, jobban mondva az autó zajára se változtatott pozíciót, csak fejét tekergetve érdeklődően szemlélte a láthatárt.
Bár nem tartozik kedvenc állataim közé a bagoly, (Lili tudna mesélni erről:) mégis úgy érzem ezzel a kis pózolásával lekötelezett, hisz újabb lehetőséget adott nekem a pályázati anyag összeszedésére, és a szelektálás nehezebbé tételében is jelentősen helyt vállalt.

2010. április 10., szombat

Tartozás

Régebben készült ez a pár kép, mikor egy csütörtöki délután hazaindultam, csak elfelejtkeztem róluk. Node most előkerültek :)
(Szerkesztés: 2010.04.12 Laci tanácsára a képek cserélve)




A tanyás kép továbbra is két alternatívában, (nekem a ff jobban tetszik, de nem biztos hogy mindenki egyetért velem):

2010. április 6., kedd

Közvéleménykutatás: André Kertész fotópályázat

Már nem is emlékszem, hogy akadtam rá erre a kiírásra, de már egy ideje tervezgetem a nevezést.
Még mindig rengeteg időm van, hisz június elejéig kell nevezni, de azért sose árt előre tervezni :)
Az egészről bővebben itt olvashattok.
Két témakör van, a szegénység kirekesztettség és az állatok világa.
Több okból kifolyólag is inkább a természetfotó felé hajoltam, így egy kis válogatást is megosztanék itt leendő pályamunkáimról. Tervezem még további felvételek készítését, de kíváncsi lennék véleményetekre az eddigiekkel kapcsolatban is.






3 képpel lehet nevezni, így minden segítőkész látogatót meg szeretném kérni, hogy komment formájában jelezze melyik a három kedvence.
Az együttműködést előre is köszönöm

2010. április 5., hétfő

Harsányi Harsona...

... ezt a nevet viselte szállásunk, melyben három igen kellemes napot töltöttünk a tavaszi szünet ideje alatt, és természetesen a húsvéti ünnepek alkalmából :)
Ígértem "szakszerűbb" bejegyzést, erre céloztam.
Rengeteg kép készült, így elég tartalmasra sikeredett ez a bejegyzés is: